Verselő - Szerelmes vers. Születésnapi, névnapi vers. Idézetek, sms szövegek, aforizmák, mp3, könyv kiadó.
Friss
 
Vers-témakörök
 
Vers-korszakok
 
Rólam - Rólunk
 
Kötetek
 
Költők
 
Látogatások
Indulás: 2005-01-05
 
PIKK+ bemutatkozás
PIKK Plusz
bemutatkoznak a szervezők
 
 
Különleges alkalom volt ez.
 
PIKK (Paksi Irodalmi és Kulturális Kávéház néven indítottunk Horányi Györgyel egy rendezvénysorozatot. Minden hónap utolsó péntekén jelentkezünk és két meghívott vendégünk van, olyanok akik ma is Pakson élnek vagy erős a kötődésük a városhoz.
 
Azután a Tavaszi Művészeti Napok tervezésekor kaptunk egy felkérést, hogy lehetne egy PIKK alkalom április elején is. Azt gondoltuk, nem rúgjuk fel a megszokott rendet, de az alkalmat sem szalasztanánk el. Tehát rendeztünk egy PIKK Plusz alkalmat, "bemutatkoznak a szervezők" alcímmel és Gyuri meg én adtunk egy rövid műsort a megjelenteknek.
 
Én olyasmire vállalkoztam, amit még soha nem csináltam. A megzenésített verseimből adtam elő néhányat. Jómagam ültem a szintetizátor mögé és énekeltem el a dalokat.
Nagy bátorság volt ez, hiszen valójában sem szintin játszani, sem énekelni nem tudok. Az előadáson hallatszik is mindez és főleg az, hogy hallatlanul izgultam és az is, hogy a fellépés előtti két hét telve volt váratlan és meglehetősen sok fárdtságot, lelki erőt kívánó feladatokkal, kihívásokkal.
Végül azért sikerült elmondani, előadni amit szerettem volna és a közönség is rendkívül elnéző és kedves volt.
Tapsokat kaptam és a műsor után sok gratulációt is.
 
Tudom, hogy rengeteg hiba volt a dalokban, ezért elnézést kérek a szerzőktől. A dalok valójában sokkal jobbak, mint amilyennek tőlem hangzottak. Egyetlen mentségem, hogy szívvel és lélekkel adtam őket elő.
 
Az alábbiakban a linkeken meghallgatható a teljes műsor hangfelvétele, pontosabban a dalok az elhangzás sorrendjében. A Bevezető nevű fájl tartalmazza azokat a mondatokat, amelyekben néhány szóban elmondom az est történetét és bemutatom a dalok szerzőit.
 
 
Az esten elhangzó dalok:
 
 
A videókat és a képek egy részét Anna lányom készítette. Illetve köszönm Wollner Pál fotóit!
 
Köszönök Mindenkinek Mindent!
 
Komáromi János / koma
 
Képek:
 
 
 
Prózák és egyebek
 
Napi gondolatok, idézetek
 
Hallgasd meg!
 
Csak egy szót!
A regisztrált látogatók, miután beléptek az oldalra, itt cseveghetnek egymással.
 
Rendezvények
 
Nem csak vers
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Irodalmi és zenei linkek
 
Nézd meg!
 

Karácsonyra szép AJÁNDÉK egy Személyre szóló asztrológiai elemzés! Kinyomtatva és bekötve örök emlék marad!    *****    ***MUNKALEHETÕSÉG!*** Új cég, új lehetõség, ingyenes regisztráció! Ugye tudod, mit jelent elsõk között lenni...?!    *****    A legfrissebb videojátékokról olvashatsz híreket! Elemezzük a Call of Duty sorozat legújabb részét World War II    *****    A RENDKÍVÜLI horoszkóp akciók Karácsonyig tartanak,most rendelj saját illetve szeretteid részére elemzéseket. Kattints    *****    Blog, Videojátékok, Szórakozás, Technika! Call of Duty: WWII és sok más!    *****    Légy te is egy Új Márka Elsõ tagjai között ahol Azonnali 28%haszonhoz juthatsz!Részletek:huncalifeandme@gmail.com    *****    Nyerj akár 1 millió forint értékû bitcoint. A játék ingyenes.    *****    Tudtátok, hogy a Csiga-biga gyerekdalban eredetileg szó sincs tûzrõl?    *****    LEGYÉL FARMASI TANÁCSADÓ VAGY VEZETÕ! OTTHONI MUNKA, MAGAS KERESETI LEHETÕSÉGGEL! HA MOST CSATLAKOZOL, MÉG NYERHETSZ IS!    *****    Mi mennyi 2018 - Árak, változások 2018 - minimálbér, családi pótlék, adókedvezmények 2018    *****    Légy te is a Farmasi csapaom tagja!!!    *****    Születési,baba,hold horoszkóp,elõrejelzés,párkapcsolati elemzés,fogamzási képlet! Ingyenes tanácsadás!Várlak!Kattints!    *****    A Dynasty és a TVD 8.évadából megismert színésznõ, Nathalie Kelley elsõ hazai rajongói lapja. KATT! KATT! KATT!    *****    WISE-VOGUE | SZISSZ ÉS KLAU BEAUTY-FASHION BLOGJA TERMÉKTESZTEKKEL, TIPPEKKEL, ÖTLETEKKEL A MINDENNAPOKRA // WISE-VOGUE    *****    Charmed - Új külsõ - Még több tartalom - Még több információ, érdekesség - CHARMED - Bûbájos boszorkák - Varázslat - Cha    *****    Karácsonyra AJÁNDÉKOZZ szeretteidnek, barátaidnak SZEMÉLYRE SZÓLÓ HOROSZKÓP ELEMZÉST 3 ÉVES ELÕREJELZÉSSEL!    *****    Szerinted melyik könyvet kellene elolvasnom? Melyik film érdemes arra, hogy megnézzem? - Mementoim.Blogspot.hu    *****    Születési horoszkóp + 3 év elõrejelzés + Felszálló holdcsomópont,Chiron, Lilith 2000 Ft. + ingyenes konzultáció. Most!    *****    Szerinted melyik könyvet kellene elolvasnom? Melyik film érdemes arra, hogy megnézzem? - Mementoim.Blogspot.hu    *****    Exkluzív Karácsonyi Ajándékok - Exkluzív Karácsonyi Ajándékok - Exkluzív Karácsonyi Ajándékok