1.
Orion övét
csatolom derekamra
szavaimban
a csillagokat rejtem
fénylő fémszilánkokat virágzik
hervadó kertem
rég elfeledett titkaim
újra felfejtem
előkerülnek a vágyak
és fájnak a szerelmek
ismét engem várnak
akik már rég elfeledtek
találok néhány mosolyt is
mélyre elásva
nevetéseket, dühösen
földre dobálva
elmúlás röge fed
egykor büszke vágyat
a szeretetből kihajt
a mosolygó utálat
csillag fénye szúr
fényszeget az éjbe
közöny cseppent mérget
az egykor tiszta vérbe
csak ez az út vezet keresztül
az elmúló
de mégis végtelen
rohanó

...porszemnyi-életen...

2.
Orion övét
csatolom derekamra
a csillagokat rejtem el
szavaimba
sötét, süket világokba
vágok fénylő lyukakat
fentről nézem
a legmagasabb csúcsokat
vállamra veszem
az űr nehéz terheit
cipelem magammal
a végtelen vétkeit
csupán árnyékom kísér
csupán a lélek
csupán a vér
s a tenyér
mely lassan ököllé változik
miközben
szelíd simogatásról álmodik
minden vonala
az élet
a sors
az édes
a mostoha
az ujj fehér
és nem nyílik a tenyér
pedig él még
a remény
pedig van még
költemény

...valahol...