|
megfáradt
2017.06.18. 05:27
Komáromi János: megfáradt
megfáradt fényeit terítette rám a Létezés
megmaradt árnyaim körbevettek és mellém bújtak
zúgott a szél és vert az eső
elaludni nem tudott a kereső-lélek
ami bennem vergődve kínlódott
néha szívemhez csapódott
és összerándult a testem
amint egyre Önmagam kerestem
föld alatt és felhők felett
a vándorló madarak röptében
és a partra csapódó hullámokban
az emberekben és önmagamban...
sehol nem találtam
megfáradt álmok hulltak köröttem
mint megfonnyadt barackfavirágok
behunyt szemmel tisztábban érzek
bár semmit sem látok
megérintenek szállongó fényei
az Örök elmúlásnak
békés-nyugalmú századok tűnnek el
a kavargó enyészet pillanatában
milyen csendek maradhatnak?
milyen üresség lesz örök?
milyen egyenes a végtelen...
és milyen végesek a körök...
megfáradt rendbe merevedett életünk
megmaradt romjait gyűjtjük össze
porlik kezünkben a Világegyetem
minden pusztíthatatlan kincse
hol vannak most a Szavak?
és hol csendülnek a Harmóniák?
hová lettek az Éteri Szólamok?
miért nem szól senki sem ránk?
egyedül maradtunk
bezárva lelkünk börtönébe
egyikünk sem néz
a másikunk szemébe
hiába is néznénk
hiszen látni már elfeledtünk
ragyogó fényárban
a sötétség kupolája zárul be fölöttünk
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
