|
itt állunk
2017.04.15. 15:35
Komáromi János: itt állunk
itt állunk
kezünk a földre lóg
karjaink zsibbadt-aszottak
testünk csak nekrológ
monoton-munkára mozdul a kezünk
mi már semmi mást nem teszünk
katatón-robotként élünk
ha vannak nálunk alantasabbak
csak az a mi "dicsőségünk"
lábaink gyökértelen-gyökerekkel
kötnek a beletörődés posványos földjébe
nem megyünk már vágyaink után
és nem futunk reményeink elébe
csak maradunk itt
ahol most vagyunk
csak tesszük, amit mondanak
de valahol belül egyre nő haragunk
bár nem mozdul a lábunk
és tehetetlen a kezünk
de aszottan vergődő szívünkben
még valami lángot őrizgetünk
szavainkban senki ne hallja
óvjuk vigyázva
fényét titkoljuk
szemünkben senki ne lássa
várunk...
várunk...
a pillanatra...
arra, amikor letéphetjük végre aszott bőrünk
és pőre húsunkból csordogál majd elő
újjáéledő folyóként a vérünk
és hirtelen kicsap szívünkből a láng
és égre emelkedik a tenyér
kiegyenesedik a hajlott hát
és talpunk rohanó vágyakkal összeér
felperzseljük akkor azt
aminek belőlünk égnie kell
a megtisztuló lángokban
újjáéledő emberségünk majd az égig emel
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
