Verselő - Szerelmes vers. Születésnapi, névnapi vers. Idézetek, sms szövegek, aforizmák, mp3, könyv kiadó.
Friss
 
Vers-témakörök
 
Vers-korszakok
 
Kötetek
 
Költők
 
Látogatások
Indulás: 2005-01-05
 
2014 ősz
2014 ősz : már holnapra

már holnapra

  2014.11.10. 07:10


már holnapra
 
már holnapra itt lesz a tegnap
és egyszer csak egy nap
majd ismét megszületünk
a létezésben nem lesz több szünetünk
csak halunk és élünk folyton
hol ezen, hol egy másik bolygón
azt sem tudjuk már hányszor éltünk
újra meg újra elsőnek tűnik a létünk
néha felvillan valami hang, kép vagy illat
ami egy régvolt másik létezésbe pillant
de azt mondjuk: már megint egy "dézsavú"
valami megfejthetetlen, furcsa, halk-szavú 
összetett tudományos agyi-jelenség
valami semmire sem való hibás képesség
és már túl is lépünk rajta
és felejtjük, hisz életünket a mai nap hajtja
 
már holnapra itt lesz a tegnap
és egyszer csak egy nap
azt vesszük észre
hogy soha nem vagyunk "készre"
jelentve, így örökké félig-készek maradunk
örökké a mindennapok posványába ragadunk
és belőlünk lassan elenyészik
az ami nincs öröktől fogva és nem is tenyészik
minden élőben csak úgy magától
csak akkor ha az ember kemény munkával lapátol
magába annyi érzést és értelmet
hogy a Mindenségből nem csak üres teret nyerhet
hanem azt az elfoglalt teret ki is tölti valamivel
mondjuk értelemmel és lélekkel
hogy ne csak anyaghalmaz legyen
ne csak ételt meg levegőt vegyen
mert nem csak egy darab a Végtelenből
mert hordozhat valamit az isteniből
valamit ami felemelkedni képes
amitől rájön, hogy szeretni és adni is lehetséges
mert az Ember több mint összetapadt anyag
... Isten lelkéből egy darab
 
 
 
 

 
Prózák és egyebek
 
Napi gondolatok, idézetek
 
Hallgasd meg!
 
Rendezvények
 
Csak egy szót!
A regisztrált látogatók, miután beléptek az oldalra, itt cseveghetnek egymással.
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE