sápadtan hunyorog

sápadtan hunyorog ránk fentről a létünk
biztos az, hogy eddig éltünk?
éltünk talán
de folyton féltünk
féltünk hogy az életünk csak annyi marad
amennyit ad a korlátok közé zárt pillanat

sápadtan hunyorog a szemek mögé zárt értelem
és csak kérhetem
hogy ne nézz mélyen a szemembe
ne lásd meg benne
hogy ott bent a koponya-csontok alatt
miről álmodik a gondolat

sápadtan hunyorog az ökölbe szorított hit
meggyőz a józanság
hogy maradjak itt
felemelt fejjel
lehajtott lélekkel
éljek tovább ezzel a félig-sem élettel

sápadtan hunyorog kaján vigyorral a Hold
valamikor azt hittem átkot old
de ma látom
hazug álmom suttogja csak fülembe
ne higgyem el, hogy igaznak lenni
születtem az életre

sápadtan hunyorog ami még megmaradt
valahol szakadt gúnyában kóborol
a Szent Indulat
és nem köszön már vissza régi hitem
amiről, hogy mindig velem marad
azt hittem

sápadtan hunyorog az utolsó esély
még fel-fel lobog az az őszinte
száműzött szenvedély
ami mindig keményen szembenézni hajtott
ma reggel meg amikor felkelt
csak legyintett és sóhajtott...