előttünk

előttünk megnyílik az ajtó
veri a lovát a tehetségtelen hajtó
torzult az arc
hörgő a kiáltás
ma sem lesz másként
és holnapra sem jobb a kilátás

álmok és korom
vágyak és füst
köszönöm jól vagyok
ha lehet újra ne üss

a szavaink mind csenddé válnak
elégnek, elszakadnak, porrá málnak
a tetsz-halott versek
fénytelen pince padlók alá ásva
még halovány csírákat sem hajtanak

ha leomlik a tető
és megroppan a födém
talán kisarjad majd a romokon
egy-két vakmerő költemény

visszhangjait a telő időnek
ki hallja meg mond?
hullámzó múlt-folyókon hányódik
a jövendőt hordozó komp

már elindult a túlsó partról
de meg soha nem érkezik
"Ez volna hát a mi jövőnk?"
utasai a jelent nézve ezt kérdezik

sápadt lemondással legyint a mosolygó tömeg
újabb csalódást már nem akarnak
hát elhiszik
hogy ami van, az a legjobb ami jöhet