Vágta

Hallgasd meg!

Elhagyom fáradt éveim
szavad nyomán.
Élednek bennem Őseim.
Tűz lobog,
hív a sámán ének!

Dobok ritmusa
monoton ringat,
lovam patája
a sztyepp füvén dobog.
Vágtatunk a szélnek
és testünk összeolvad!
Büszke népem vére
mint a tűz
lobban fel bennem.
Sötét szemem
felizzik, mint
vakító parázs.
Hív a messzeség,
hív száz távoli varázs.
Szálljunk lovam!
Csak előre!
Csak előre egyre!

Már patája
földet nem éri,
már a levegőt
hasítjuk ketten!
Már csak repülünk
előre önfeledten!
Micsoda vágyak
repítenek, űznek...
Csak előre!
Előre! Fel! Fel!
Nincs határ.
Nincs ki ellenáll.
Csak előre!
Ló és lovas
egy test és lélek.
Csak repülök
és már nem félek.
Csak előre!
Hajtanak őseim.
Csak előre!
Hajszolnak vágyaim.

Repíts lovam!
Ne oly lassan,
mint a kósza szél.
Repülj gyorsabban,
mint vad förgeteg!
Repülj, mint
vágtató vihar,
mint suhanó gondolat.
Meg ne állj!
Hallom, hogy hívnak
a hangok.
Látom, hogy csalnak
a fények.
Hallom, hogy hív
a sámán ének.
Ősi vérem éled bennem
és útra kél.
Szabad lelkem
most magasan száll.
Lovam patája
csillagokon koppan.
Egy-egy csillag,
mint üstökös
a földre száll.
Mi száguldunk tovább.
Csak előre,
csak előre bátran!

Lelkem felszabadul,
szívem szárnyal e vágtában.
Csapzott már a lovam,
elalél a testem.
Halkul az ének.
Már csak parázslik a tűz.
De még egyre űz
a vágy.
Dobog még a szívem,
mint a sámán dobok.
Előre, csak előre!
Még egyre hajszolna,
hajtana, de már
halkul a szava.
Csendesül a lelkem
a testem ernyedten
hullik a földre.
Csak előre...,
előre örökre!