tavaszi fények

sétára hívtak a zajongó tavaszi fények
a fákon fakadó rügyek ragyogó mézga-dalai
olyan jó volt a dermedt téli csend után
valami életet hallani

szivárvány-szárnyú zümmögő-zajok röpködtek mindenütt
az újjászületés zengett fülembe
harsogó fényeivel simogatott a zenitre hágó napkorong
szél érkezett és körbe futott nevetve

az önfeledt pillanatokban megfürdettem
fáradttá aszott testem
kábultan, szédelegve álltam
ragyogott az ég felettem

szikráztak a fények
vakított minden visszavert sugár
hidegek és élesek voltak még a kontúrok
a halott-fehér tél után

még érezni lehetett a fagy leheletét
még hallatszott a hó-roppanás
de már csak emlék volt mindez
már átjárta lényünk a ragyogás

már biztos volt a győzelem
már ünnepre gyűltek az élők
már zöldről kezdett mesélni a föld
és langy esőt ígértek a felhők