béka-nyár

ott lebegett mind a vízen
zöld volt a felszín és csillogott a nyár
békalencséből volt a víztükör
és a mélység csupa békanyál

itt-ott fel-fel tűnt néha
egy-egy foltos békafej
unka-brekegéstől volt hangos a délután
ki tudja, talán ez volt a jel

a jel, hogy fel kéne nőni már
és nem csak békákat lesni folyton
órákon át álmodozni
és ülni az árok parton

nézni a lebegő szitakötő-pálcákat
vagy ahogy acsák szárnyán csillan a fény
lepkék fűszál-hintázását csodálni
érezni, hogy mindez az enyém

egyedül lenni, de magánytalanul
feloldódni bogár-neszekben
érezni, hogy rész vagyok valahol
de én vagyok az egyetlen

nevet nem adtam soha, semminek
birtokolni nem akartam
boldog voltam, hogy otthon lehettem
mégis mindezt elhagytam

nincsenek már árokpartjaim
rohanok folyton tovább
az a gyermek meg ott ül most is
de engem már hiába vár