harmónia

nekem is dalolnom illene
és talán a felborult egyensúly
helyre billenne
ha szólna a hangom
és teljes lenne ismét a Harmónia
aminek nem is lett volna szabad elmúlnia
elhallgatnom sem kellett volna
talán soha
csak zengeni az éneket
biztatni az ifjakat és a véneket:
hisz olyan szép az életed
hát ne keseregj
ne hidd
hogy elfeledkezik rólad
kinek érdeme ha jól vagy
és az is ha rosszul mennek a dolgaid
miért hiszed
hogy már senki nem segít...
valami ilyet súgna a dal
hiába dübörögne köröttünk a Zaj
ahogy rohannak a törtetők
ahogy nyögnek a szenvedők
mindent elnyomna a Szent Harmónia
az Életek Éneke
amit nekem is dalolnom illene
de hallgatok
nem tudom mit is mondhatok
hiszen hallok már
és látok is néha
és mintha a Harmónia
nem őszintén szólna
mintha néha hamisan csengene
valahogy eltorzult ez a régi-régi dal
valahogy már nem jót akar aki énekel
vagy aki dalokat ír
vagy talán csak zavarja
hogy mindig valaki sír
hogy nem olyan lett a Nagy Mű
amilyennek alkotni akarta a Megálmodó
bár ki tudja...
talán csak elromlott ez a szerkezet
talán csak elkopott néhány alkatrész
mondjuk a lelkiismeret
vagy talán az emberség foszladozott szét
és lehet megérne egy esszét az is
mi lett a hittel és az igaz szóval
kifogyott a tisztelet
és eltűnt valahol az is
ami a legfontosabb: a szeretet...

talán mégis dalolnom kellene
talán az segítene
ha valóban tisztán dalolnám
igaz dalomat
talán akkor eljutna mások szívéig is a dal
amit mindenki a lelkében hall
és talán minden szívből
pontosabb ritmusok fakadnának
és megtisztulnának az elkoszolódott kerekek
simán futna ismét a szerkezet
önmagától megjavulna talán
ami az idők folyamán tönkre ment
ha visszatérne belénk a szeretet...