hobó

bárhol is talált az álom
mindig volt takaró az ágyon
és mellém feküdt valaki
akivel jó volt együtt álmodni

izzadtan ölelni a testét
és áldani a fülledt estét
hogy nekem adta őt
és nem kell tudnom a jövőt

csak a jelent égetni vele
látni ahogy csillog a szeme
mert megelégszik a futó szerelemmel
amikor nekem is éppen az kell

csókja felemelt a romlott világból
boldog voltam lehettem bárhol
de nappal újra tovább kóboroltam
utak porában csatangoltam

nem értettem soha
miért nem érkezem meg sehova
miért csupán megálló minden ölelés
miért indulás minden érkezés

tudtam az Út mindig rám talál
"úton lenni a boldogság - megérkezni a halál"

ma tudom: azért nem találtam az életet
mert élet csak a halállal együtt lehet