1.

Cselekvő létem
már rég szerte hullt,
A földön hever a jelen
és szétszórva a múlt.

Üresen és tisztán áll
emberi lényem,
Most mondjátok meg,
miért éltem?

2.

Nehéz a szív,
ha lassan dobban,
Nehéz a szomorú gondolat.
Fekete fátyol lebeg
a sűrű fák alatt.

3.

zakatol vonatom
csendesen dobog,
mint a szívem
olyan monoton

4.

mintha már
ébredne a Fény
végigcsordul lent,
az égbolt peremén

5.

halványabb lett
már a sötét
az éj széthúzta
bársony függönyét
csillagok enyésznek
fényük részévé válik
az egésznek
kóborló, ledér álmok
sóhajtva haza térnek