A ház mellett,
a dombtetőn
búzamező ring
a nyári forróságban.
Végtelen,
mint a vágyam
és sárga,
mint a Nap.

A nyugodt,
duzzadó kalászok
élnek
és életet adnak...
és értelmet a napnak,
a mának
és a holnapnak...
a vágynak
és a halálnak...

Elindulok feléjük.
A sárga tenger
szétnyílik,
elnyel,
magába fogad
és mint úszó sziget
haladok tovább,
visz, sodor
a sok-sok
sárga kalász...