magányos vándor
az út
egyedül van
bármerre fut

csendes némaság
kíséri
rejtett titkait
senki nem ismeri
jelenét
sem múltjait

csorduló percek
emléke kísérti
mozdulatlan tudat
testetlen vezérli

hívja a végtelen
és löki előre
csábítja város,
rét virága,
de fut, egyre csak
csak fut előre

lapul,
hallgat,
vad harcokba visz
ringat,
altat,
s néha hozzád
vissza visz.