elsötétül

itt van hát megint az este
lesben állt egész nap az éj
lassan ért ide a beste
de már sötétebb a fény

eltűnik álmatag-magasban
a távoli horizont
hazatér most lassan
az utolsó csendes kolomp

üres már a széles folyó
hullámok szuszognak rajta
csobbanásokkal nem ijeszt
az én folyóm nem olyan fajta

messzi álmokat sodor
félelmes-bölcs nyugalommal
súlyos titkokat sorol
egyhangú mormoló-unalommal

még a  parton ülök
szikla-szék alattam
már mindenki haza ért
én mégis itt maradtam

határaink lassan elmosódnak
meddig a folyó és meddig én
a hullámok lelkemben locsognak
megtörnek létem peremén

ott ülök saját partomon
hömpölygő hullámaim érzem
éjsötét ég táncol arcomon
a folyó lett a vérem

ereimben morajlik a távol
hűvös mélység nyílik meg bennem
ott vagyok lent a mélyben
nem kell tovább keresnem

ez az éj egyé olvasztja
a Nagy Folyót és engem
hányszor éreztem már
hogy elfolyni lenne kedvem

még mintha a parton ülnék
ott maradt test-sziluettem
de a hajnal már nem talál
a folyóval messzire mentem