Fehér fények lángolnak
a sima köveken.
Előttem halad a sorsom,
csendben követem.

Hullámzó tenger vesz körül,
a kiszáradt fenéken gázolok.
Semmi nem marad utánam,
csak néma, szikkadt lábnyomok.

Felemelt fejemen
mázsás súly a létem.
Eljött a sorsom!
Félek, pedig én kértem.

Csavargó lelkem nem pihen.
Nem köti helyhez semmi sem.

Repülni könnyedén,
Csak erre vágytam.
Suhanni a föld felett,
ahol eddig jártam.

Felülről látni a vad világot.
Lenyúlni és tépni vadvirágot.
Lábam lógatni hűs patakba.
Fejemet hajtani zöld falombra.

Átfogni lelkemmel
a gyönyörű világot.
S álmodni boldogan
békés, nyugodt Új Világot.

A jövő már távoli, mint a múltam.
Voltak idők amikből nem tanultam.

Minden tapasztalás bennem izzik.
De minden tudásom csak parázslik.
Forró lehelet vagyok csupán.
Ködpára a Föld homlokán.