őszi anziksz

őszi anziksz

ott kint sír a szél
a lomb mégis zenél
de már csak a földön kél a dal
barna zizegések
fagy-kemény dobokkal
vegyítve zsonganak

az avar csörrenve törik
szétszórja
levél-szilánkok ezreit
amikor szélúrfi
rálegyint
és üstökébe mar

az ágak hanyagul őrzik még
utolsó nyári sóhajok illatát
és a rügytelen lomb-helyek között
a következő tavasz virágainak
ígérete
csak félve jár

álnok hazugságnak
tűnik csupán
mit a kaján tél
messziről fütyülve fülünkbe súg
hogy nem marad sokáig
fagyott szívünk néhány hónap múlva szabadul...