rozsda évek

rozsda évek alatt
fény bújik meg
apró
csillanás-időm kivár
reméli még
ragyoghat újból
mint óvó-emésztő föld alól
felszínre került
régi ékszer a múltból

újra felloboghat
az a hideg láng
a melegség nélküli tűz
eléget
de soha nem táplál
káprázat csupán
mégis birtokolni kell
vakká tesz és lesújt
pedig azt hiszed felemel

rozsda éveim marnak tovább
porlik szűken mért időm
a muszáj-órák
szitálnak barnán és csendesen
lassan felemésztenek
elfecsérelt perceim
késő féken tartani
nem tudom újra élni
tartalommal megtölteni vétkeim

felfeslett már régen
drága időm szövete
maholnap szét is foszlik
a feledés rongyolja folyton
szaggatja a múlt szálait
javítani kellene már létem köpenyét
új szálakat kéne szőni
összefogni a széteső darabokat
hogy megélhessem létem kimért idejét