elbújt...

elbújt a csend ma éjjel
titkos zugok feketeségébe rejtőzött
kisfiúk szuszogó álmába
árván hagyott
szomorú szagú szobákba

elbújt...
szemhéjak védte lelked tükrébe
szempillák reszkető hűvösébe

elbújt...
mozdulatlan kezed simogatásába
lélegzeted egyforma zihálásába

elbújt...
fényre emlékező lámpák vágyába

elbújt...
elhagyott járdák magányába

elbújt...
séták nyomait őrző ösvények mentén

elbújt...
valahol arra ahol sohasem kerestél

elbújt...
bátortalanul akadozó szavak közé
megalázó kérdések szégyenei mögé

elbújt...
elfehéredő ujjak feszült félelmébe
kicsorduló könnyek halványuló gyöngyébe

elbújt a csend ma éjjel
hajnalig kitart még talán
emlékké szelidűl az éjszaka valósága
a némaság őszinte meséit
elfedi majd a nappal zajos hazugsága