én voltam

nem találom önmagam
testembe zárt lelkem tanácstalan
ki vagyok én
aki írok éppen?

tollal kezemben álmodok
látomások gyötörnek
ősi képek
talán megérzem
honnan jövök

látom
ahogy elkezdődött magányom

*

pusztákon száguldok éppen
lovasok közt egyedül
mert én vagyok
aki nem menekül
és ha bortól
zsákmánytól az egész csapat felhevült
én ártatlanok elé álltam
és védtem
akit lehetett
nőt
gyengét
és gyereket
társaim kitagadtak
védettek között idegen vagyok
a lovasok közt vágtatok

*

azóta is ezer alakban
kísértettem önnön
bűnös létem
bárhol voltam
bármerre jártam
mindig magányban éltem

*

vizet hordtam égő fahasábokra
ha az ostoba hit máglyát gyújtott
és én voltam az ártatlanul oszlophoz kötözött
akit a nép gúnyolt
szidott és leköpött
én égtem ott és később is minden áldozati tűzben
én szálltam az égbe a kemencékből feltörő füstben
rajtam csattantak a vigyorgó ütlegek
engem kergettek a álszent-hatalmi vérebek
kötél himbálta elgyötört testemet
égetthús-lángjaim festették vörösre a közönyös egeket
öltek engem felszentelt kereszttel
vérvörös csillaggal
és fekete jelekkel
az értelem minden vad ötletét
kipróbálta rajtam a fennkölt emberiség

*

de mindennél szörnyűbb
hogy én voltam az
ki mindezt előre láttam
és én
aki hiába szóltam
hiába kiabáltam
nem hitték szavaim
nem látták a veszélyt
ők ártatlanok
és én szenvedek mindenért...