...és most vidám leszek,
féktelenül vidám,
mondhatnám viháncolni fogok
az ám!

Elég volt a sírás, rívásból!
A világ-fájdalom
már dög unalom
legyen úgy, ahogy gondolom,
ahogy akarom,
ahogy várom és kívánom.
Ha lesz elég idő kivárom...

Vidám leszek!
Felhúzom a szájam szegletét
így szemlélem a dolgok menetét.
Nevetve legyintek csak
bosszantó dolgok hallatán,
nem leszek utas a bánat vonatán.

A verseket majd össze-vissza írom,
minden sor végére jut
egy-két nevetséges rím-rom.
Szótagszámok meg ritmus mit nekem
amennyire csak lehet,
összekeverem.

Vidám leszek!
Végül is én döntöm el!
Ne mondja senki, most sírnod kell!
Minden mosolyom előkapom
és, ha akarod
Neked adom.

Lesz nekem még amennyit csak akarok...
Hiszen vidám leszek!
Féktelenül vidám!
Csak vigyorgok,
mint holmi fakutya.
Nem leszek bánatos fapofa.

Ugye így jobb lesz,
sokkal jobb az életem.
De ha mégsem,
hát egyszerűen kinevetem.
Mert vidám leszek,
féktelenül vidám...

Látod, nevetek... ha, ha, ha...
Nem úgy, mint valaha...
amikor sírtam és jajongtam.
Ma már megtalálsz minden
fülig érő vigyorban.
Aki könnyet ejtett nem is én voltam.

Vidám leszek,
vidám vagyok!
Minden bánatot
hátra hagyok.

...és csak nevetek...
...miért is?
...
Ja, mert vidám vagyok!