Változó időtlenség

Hallgasd meg!

Sötét lett hírtelen,
Mintha elnyelne a csend.
Morzsányi létem
Zsugorodik tovább.

Lehetnék más is?
Máskor? Máshogyan?
Vagy van valami elrendelt
Dolgom ami még hátra van?

A tudás amire vágyunk!
Az hajt, űz, hajszol új és új utakra,
Pihenni nincs idő,
Csak tovább, tovább kutatva!

Felfedni a jeleket,
Megismerni a holnapot,
A múltat és a jelent.
A világot idekint,
S az embert odabent.

Talán, ha megállnék ...
Csak egy pillanatra ...
Talán rátalálnék
Az igazságra.

De megállni nem tudok,
Csak futok, rohanok.
Minek? Hova?
Nem számít! Pedig már látom,
Ez az út nem visz sehova!

És az a másik sem!
Kiálts rám!
Kiáltsd, hogy álljak meg!
Kiálts rám!
Kiáltsd, hogy várjak!
És én rád kiáltok
Már ezer éve várlak!

Ölelj a múló időben!
Ölelj a mindenség karjaival!
Ölelj mindent általam,
Ölelek mindent általad.

Bennünk találkozik
A visszafordított idő önnönmagával.
Együtt múltunk és jövőnk
S a kör bezárul.

Forog tovább a kerék,
De mi állunk.
Szilárd pont lettünk
A mindenség zaklatott lüktetésében.

Ketten egyek vagyunk,
S már nem változunk,
Hiába kavarog, forog a világ.
Az idő ölelésében a mi időtlenségünk
Csak az örök.

Öröktől fogva létezünk és
Örökké létezni fogunk.
Leszünk egy új világ alapja,
S majd azután megváltozunk.